Dr. Benkő Éva

A nyugati orvoslás jelenleg az IR négyes pillérű kezelésénél tart, ahol a negyedik pillér az inzulinrezisztencia lelki okainak gyógyítása. Mindenki számára jó hír, hogy idáig eljutott az orvoslás, hiszen sok páciensnél az IR lelki okai akadályként tornyosulnak a testi tünetek gyógyulásában. Ez is mutatja, hogy nem test vagyunk, hanem lélek, aminek teste van. A terápiákkal viszont általában van egy nagy gond.

Sok ember már 27 szempontból érti, tudja, hogy mi a baja, csak épp ugyanúgy szenved tőle, vagyis a megértés sokmindenkinél nem takarítja el az okokat. A szokványos terápiás módszerekkel ennek a megértésnek szinte sosincs vége, másrészt általában az eredménye is igen sovány. A befektetett időt, pénzt és szenvedést tekintve pedig sokszor csupán pocsékolás – az én esetemben mindenképpen az volt, ezért kellett más lehetőségeket felkutatnom. Ha Ön szintén hiába terápiázott végig éveket, valamint szeretne időt, pénzt, szenvedést megspórolni, olvasson tovább, ismerje meg a nekem és a IR Gyakorló Kurzusom résztvevőinek bevált technikákat.

Egyre több rászoruló család a pénztárcájától függően tudja csak kivizsgáltatni magát. Ráadásul mást mond a háziorvos és mást az endokrinológus, sőt sokszor tévesen a pszichiátriára küldik a pácienseket. Tisztázzuk gyorsan, hogy mi legyen az alap kivizsgálás.

Mivel az inzulinrezisztencia gyakran PCOS-t okoz, ráadásul "szeret" pajzsmirigy alulműködéssel "kéz a kézben járni", ezért a 3 pontos vércukorterelés inzulinszintekkel, a hüvelyi ultrahang + nemi hormonok és pajzsmirigyhormonok vizsgálata mindenképpen legyen meg. Mielőtt a részleteket elolvasná, tekintsük át gyorsan az IR kezelését is, hogy képben legyen!

Hírleveleimből friss IR tudnivalókkal gyarapíthatja tudását.

 

Itt tud feliratkozni: